Anya lettem. És akkor most hogyan tovább? 

Kérdezte és kérdezi ma is szinte minden nő, amikor életet ad első gyermekének. Egy új, teljesen ismeretlen földrészre sodor minket az élet, ahol olyan szabályok szerint kell helyt állnunk, amik egyrészt nincsenek leírva sehol, másrészt naponta változnak. Ja és erősen különböző lehet az értelmezésük. A korábbi, jól ismert mederben csordogáló életünktől ez valami egészen eltérő. 

Mert ki voltál korábban? Egy felnőtt. Egy teljes életet élő nő, aki ismerte erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és korlátait. Szerencsés esetben mindened megvolt, amit kívánhattál. Fedél a fejed fölött, étel az asztalodon, szerető partner és család, munkahelyi sikerek, szépség és harmónia a környezetben és az önmegvalósítás maradéktalan esélye. Ismerős a lista? A híres Maslow-piramis csúcsán csücsültél. 

Nem csoda, hogy szeretünk onnan, a magasból nézelődni. A várandósság alatt sem változik sokat a gondolkodásunk, azon töprengünk, vajon milyen ember lesz majd a gyermekünkből, milyen nevelési elveket követünk majd, hogyan tudja megvalósítani magát a legjobban. Elveink megingathatatlanok a világról, magunkról, az életről, egy szilárd, kőből rakott piramis tetején. 

Aztán megérkezik ő. Jó esetben életed első olyan tapasztalata, ami közvetlenül az életről és a halálról szól. És itt jön a nagy csavar. Ahogy átvágják a köldökzsinórt, te menthetetlenül legurulsz a piramisodról. A gyermekeddel együtt az alapszintű igényeidet próbálod kétségbeesetten kielégíteni. Mert mire vágyik egy csecsemő? Hogy aludjon valamennyit és elég táplálékhoz jusson. Mire vágyik egy kismama? Ugyanezekre. 

Hirtelen nem azon gondolkozol, hogy melyik illatú öblítő lenne a legmegfelelőbb a kicsi ágyneműjének kimosásához, vagy hogy melyik gyerekdal hatna rá a legjobban. Nem az foglalkoztat, hogyan nyered vissza a szülés után a csinos alakodat, vagy milyen új projektbe vágsz a következő munkahéten. Hirtelen csak te vagy és a természet ereje. Szerencsés esetben vannak körülötted, akik megpróbálnak segíteni, gondoskodni rólatok, levenni a terheket a válladról, de te abban az időszakban egy túlélésért küzdő bizonytalan kis jószág vagy. Egy nagy menekülés után a vackában pihegő mezei egérke. 

Erre nem tudsz felkészülni, főleg úgy, hogy senki nem is figyelmeztet arra, hogy ennyire más dimenzióban folyik tovább az életed holnaptól. Mondanak persze okos tanácsokat: egyél eleget, hogy legyen tejed, aludj, amikor a baba alszik, ne feledkezz meg az énidőről és a többi. Persze nehéz nem megfeledkezni az énidőről, amikor még azt is elfelejted, mikor ettél utoljára. Példátlan harc ez magaddal, a fájdalommal és a magánnyal, mert bár már ketten vagytok, te néha azért nagyon egyedül. 

De jó hírem is van. Fel tudsz mászni. Újra fel kell mászni azon a bizonyos piramison. Nem egyszerű, de idővel elindul a változás, amelynek során nem csak fizikai gondozója tudsz lenni a gyermekednek, hanem szellemi partnere, lelki társa és minden körülmények között támasza. Hamarosan meg fogod tapasztalni a valódi szépséget, amit a nehézségek eddig talán elhomályosítottak. Azt, hogy akárki is voltál, akárhonnan is jössz, akármit is képzeltél magadról, azzal, hogy anya lettél a legnagyobb csodáját élheted át.

De ehhez neked is meg kell erősödnöd. Ne félj segítséget kérni, ha úgy érzed, lent ragadtál a sárban és nem találod a létrát. Ott lesz az valahol. Te pedig mostanra erősebb vagy, mint valaha is gondoltad volna.