Sok dolgot láttam, hallottam, tapasztaltam már, de azt még senki sem állította, hogy könnyű az élet egy kisbabával. Nyilván ki is nevettem volna, ha valaki ilyet állít, azért elég régen lejöttem már arról a bizonyos falvédőről.
A csodás és izgatott várakozás persze a hormonok édesítőszerétől finom és addiktív, de én - talán sok, utólag meglepett lánnyal ellentetétben - sohasem gondoltam, hogy csupa móka, kacagás és babaillat ez az időszak, sőt, sokkal inkább készültem a legrosszabbra, mind az alváshiányból és a kezdeti inkompetenciából adódó stresszt, mind a személyiségem gyereknevelésre való alkalmasságának megkérdőjelezhető mivoltát illetően. 
Így sokkal több volt a kellemes meglepetés mint az orrbavágó, és kevés dolog tudott meglepni az immár majdnem egy éve tartó folyamat közben, de azért néhanapján nem (baba)piskóta az élet. 

Felesleges lenne részletezni a nehézségeket, mert ahány baba, annyi érdekes szokás az alvást, evést, játékot illetően, ha az egyikben ügyes és "könnyű" gyerek, hát majd a másikban izzasztja meg a szüleit. Én épp a fenti, igencsak realista várakozást követően kevés illúzióval indultam, de az itthonlét egykét aspektusa még így is meg tud lepni. 

És ilyenkor sokan, a hasonló helyzetben levők közül elkomorodunk. Nehéz, soknak érezzük és egyszerre kevésnek. Túl sok stressz, de túl kevés inger. Túl fárasztó, miközben túl semmittevő. Ő túl hangos, nekünk nem maradt hangunk. Túl embertpróbáló, ugyanakkor nem mérhető, nem teljesítmény. Semmi nem a sajátunk, a testünk, az időnk, a párunk, az életünk. 

Sok a túl, és kevés az épp elég. 

De mégsem a panasz hangjai ezek, hanem a sorsfordító ráeszmélésé és a háláé. Mert nekem ő a gyermekem, az életem egyik legszebb ajándéka, a sors többi, szerencsésebb esetben bő kézzel mért csodája közül. 

De ki vagyok én neki? 
A világa közepe. A mindene. A testem a tápláléka, a hangom a megnyugtató éneke, a kezem a simogatása, a melegítő ölelése. A kedvem az ő hangulata, a mosolyom az ő vidámsága is. 

Én vagyok minden, amit ismer, amitől biztonságban érzi magát, ami megnyugtatja és megvígasztalja. Millió öleléssel és kedves szóval én formálom azzá, amiből olyan nagy hiányt szenved manapság a világ: érzelmileg és testileg egészséges, boldog emberré.
Sohasem volt ilyen fontos szerepem és mindig ott leszek neki, hogy amikor már ezer más dolog jelenti számára a világot, azért néha megsimogassam.