Megvan az oka, hogy az emberek nagy része miért az év elejét választja élete gyökeres átalakításának időpontjául. Amellett, hogy az eggyel növekvő évszám valamilyen rejtélyes okból a tiszta lappal indulás melengető érzetét adja, az ünnepek alatt kicsit kipihenjük magunkat, van időnk reflektálni az eltelt időszakra, együtt lenni a családunkkal, feltöltődni a mákos beiglin és a lencsén kívül reménykedéssel is. Legyőzhetetlennek érezzük magunkat, de én mindig azt kérdezem: miért csak most? 

Miért tesszük függővé Gergely-naptár nevű mesterséges időszámítási módszertől a boldogságunkat? Miért kötjük a zimankós, téli álmot hozó januárhoz a sikerünket?

Arról, hogy hogyan tudunk új szokásokat beemelni az életünkbe, már értekeztünk. De nincsenek tartós új szokások a változás természetének ismerete és tisztelete nélkül. Mert az első nagy fellángolás után bizony néhány kellemetlen érzés is megkocogtathatja a vállunkat. Mik ezek?

Félelem. A gyökeres változások ijesztőnek tűnhetnek első látásra, de ez egyáltalán nem baj. Azt mutatja, nem rugaszkodtunk el teljesen a valóságtól, képesek vagyunk a racionális gondolkodásra és a kockázatok felmérésére. A félelem a változástól csak azt jelenti, valami igazán bátor dologra készülünk. És hát milyen legyen egy változás, ha nem bátor? 

Akár saját, jól átgonolt döntésről, akár valamilyen kényszer szülte élethelyzetről van szó, nem szabad görcsösöen kapaszkodva attól rettegnünk, mit veszítünk el a változással. Sokkal értékesebb az, amit nyerünk vele.

Szomorúság. Természetesen nem könnyű magunk mögött hagyni régi szokásainkat, életünk egy részét, legyen szó akár a dohányzásról való leszokásról, akár egy munkahelyváltásról, akár egy kapcsolat végéről, hiszen ezek a személyiségünk részeivé váltak az idők során. És senki sem szereti megtörni a kerek egészet. Mégis, vegyük észre, hogy a legjobb dolgok kezdetei sokszor fájdalmas végnek álcázzák magukat.

Bizonytalanság. A vállunkat nyomó kis érzés hangja, ami azt suttogja szüntelen: nem vagy elég jó, nem tudod megcsinálni, miért épp neked sikerülne. De én is súgok valamit: mindig lesz olyan, aki már elhallgattatta ezt a cinikus kis érzést és nem fog félni odaállni és betölteni a helyet, amire te kevésnek érzed magad. Megtenni azt, amire neked nem volt erőd. Pedig nem jobb, több, vagy tehetségesebb mint te, csupán ő már tudja, amit egész évben szilárdan hinnünk kell magunkról: legyőzhetetlenek vagyunk.