Csend és egyedüllét. Sok ember számára nem is tudnék ijesztőbb körülményeket leírni. Hogyhogy csendben? Hogyhogy teljesen egyedül? És főleg miért?

Pedig ha kicsit is ismerjük az agyunk működését, rögtön világossá válik, miért van szükség néha magányra és zajtalanságra. 

Szeretnék adni néhány ötletet arra, milyen egyszerű körülmények között is meg lehet tapasztalni a csendet, befelé figyelni kicsit a kifelé bámészkodás helyett, hogy hogyan teremhetünk egy egyszerű helyzetből hétköznapi csodát. 

Ki ne ismerné azokat a napokat, heteket (vagy még rosszabb, van, aki egy életet leél így), amikor megállíthatatlanul zakatol az agyunk. Elmerülünk a múlt fájó vagy csalódást keltő emlékeiben, vagy épp apró részletekbe menően megtervezzük a jövőnket, vágyódunk, félünk, reménykedünk. Eközben pedig gépiesen tesszünk a mindennapok által ránk rótt feladatokat, néha bele sem gondolva, miért. 

Az elménk számára nincs pihenő. Forgolódunk az ágyban alvás helyett a szorongásainkon kattogó aggyal, felszínes témákról csevegünk az ebédszünetben a kollégáinkkal, még edzés közben is csak a másnapi teendőnkön jár a fejünk. 

Észrevettük, mi marad el? A csend. Az a nyugodt néhány perc, amikor ki tud kapcsolni az agyunk és csak a mostra koncentrál. Ez, a jelenre irányuló tudatos, ellazult figyelem állapota segít kapcsolatot teremteni az énünk mélységeivel. Számos meditációs- és légzőgyakorlat közül választhatunk, de az ösztöneink által súgott elcsendesedéssel is sosem tapasztalt érzéseket élhetünk át. 

Nem kell egyből egy egésznapos néma elvonulásra gondolni, kezdetnek elég napi 10 perc jelenlét. Nem, nem a családi életünkben, nem a munkánkban, hanem önmagunkban. Íme néhány tanács, hogyan próbálhatjuk ki:

Vonulj el egy csendes helyre. Lehet az egy sarok a nappaliban, ahol szeretsz időzni. Egy erdei ösvény mentén lévő pad. Lehet akár az autód. Mindegy, csak teljesen egyedül légy és lehetőség szerint csendben. 

Kapcsolj ki mindent: értesítéseket a telefonon, tévét, rádiót. Kézenfekvő, a megvalósítása viszont annál nehezebb. De te nem az átlagos buta, zajfüggő fogyasztó vagy, sikerülni fog. 

Ha mindez megvan, nem kell mást tenned, mint figyelni. Észlelni a környezetedet.

Érezni a levegőt magad körül. Friss vagy fáradt? Felfedezel valamilyen illatot? Meleg, vagy hűvös a hőmérséklete?

Észrevenni a helyet, ahol ülsz, állsz, fekszel. Érezni, hogy a fotel párnája körülölel, érezni a talajt a lábad alatt, ahogy stabilan állsz, megfigyelni, hogy nehezedik a tested az alatta lévő felületre.

Figyelni a lélegzetedre. Lassan, mélyen lélegezz be és ugyanilyen lassan ki. Figyeld meg, ahogy a levegő simogatja az utat, amit végigjár benned. Az orrod, torkod, tüdőd, és visszafelé ugyanígy. 

A figyelmed olykor elkalandozik majd, de ne hagyd. Lágyan tereld vissza a jelenre, az érzeteidre, nem most van itt az ideje a száguldó gondolatoknak. Időzz el egy kicsit ebben a tudatállapotban, majd lassan térj vissza a világba.

Néhány perc az egész, de nekem sokat jelent ennyi is. Utána úgy érzem, teljes mértékben uralom a testemet, tudatában vagyok a lelkemben folyó folyamatoknak és egyfajta béke száll meg. És egy kis béke mindenkire ráfér, ugye?