Lassan egy érzelgős botanikusnak tűnök, lehet, hogy pályát tévesztettem. :)

De ennyi év után is mindig meglep, milyen tűpontos párhuzamokat húz az emberi lélekkel a természet. Rámutat arra, milyen különböző módon szemlélődünk egy csendes őszi erdőben és a társadalom kicsit hangosabb, de hasonlóan sokszínű erdejében.

Képzeld el, ahogy a természetben kirándulsz. Hátadon a kis zsákod, túrabot a kezedben, érzékeid kezdenek megnyílni minden apró neszre, illatra, észreveszed a lábad előtt nyíló virágot és a fejed fölött repkedő bogárkákat. 

És a fák sokszínűségét. Látod, hogy van közük magas, sudár felnőtt fa és van köztük még fiatal csemete. Van egyenes törzsű és van girbe-gurbán növő, mindenféle alkatú. Vannak örökzöldek és lombhullatók, ahogy még virágzók és már termést hozók. Van, amelyik kis tüskékkel ékesíti magát, míg a másiknak tenyér nagyságú elterülő levelei vannak. Makkot, pihét, tobozt, és mindenféle virágot dobálnak a lábad elé. Vannak, amelyek egészségesek és vannak, amelyeket megviseltek az évek és az időjárás viszontagságai, sérüléseket, görcsöket és hibákat fedezel fel rajtuk.

Mert ennyire sokfélék és a természet a sokféleségében gyönyörű.  

Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy mikor felejtettük el az emberek felé is alkalmazni ezt az értékítélet nélküli szemlélődést? 

Soha nem jutna eszünkbe a fáknak felróni hiányosságaikat, fajtájukat, vagy csak eltérő külsejüket, miért tesszük ezt az emberekkel. Az értékítélet-mentes, elfogadó nézelődés nem csak a mások életét könnyíti meg, nem csak őket kíméljük meg a negatív, kéretlen véleményünktől, hanem a saját magunk helyzetét is könnyebbé tesszük, ha nem azzal vagyunk elfoglalva, milyenek mások, mit csinálnak mások, miért olyan, amilyenek. 

Mert nekiállhatunk egy fűrésszel a kedvünk szerint átformálni a fákat, de mindezzel csak a saját időnket és energiánkat vesztegetjük és hosszú évek, vagy egy élet munkája után még mindig több milliárd fa nem úgy nő és él, ahogy nekünk tetszene. Kiábrándító lehet. És talán ez a kiábrándultság teszi utána rosszindulatúvá, sértetté és gyűlölködővé az önjelölt erdészeket. Mert még a közvetlen környezetünkben élő fácskákat sem nyesegethejük kedvünkre. Őket is csupán jószándékkal és szeretettel nevelgethetjük, esetleg szelíden irányíthatjuk ágaikat, terelgethetjük őket a fény felé. Mert nincs jogunk ítélkezni és nincs jogunk beleszólni. 

Csak kirándulók vagyunk nem erdészek.