Be kell valljam, az egyensúlyi pózok nem mennek épp a legjobban. Nem jógáztam még túl sokszor, és egyensúlyra sem kifejezetten edzettem, így valahol az újszülött zebracsikó és a mattrészeg kerékpáros között helyezkedem el a stabilitási ranglétrán. Ezzel a tehetséggel csatlakoztam egy csodás oktató csoportjához az utóbbi hetekben. 

Tekerem, csavarom, nyújtom, tartom, fújtatok és lazulok legjobb tudásom szerint, de bizonyos pózoknál ez csak annyira elég, hogy botladozva essek-keljek ahelyett, hogy magasztosan tornyosuló, egy lábon álló szobornak tűnjek úgy, mint a többiek a teremben. 

Ma is épp így történt, de amint inogva próbáltam elmélyedni a faállásban, átfutott rajtam egy ismeretlenül is ismerős érzés.  

Nincs semmi baj.  

A negatív jelentésű szavak furcsa frigye megnyugtató bíztatássá szelídülve lüktetett a fejemben, majdhogynem mosolyra fakasztva. 

Mikor engedtem meg magamnak utoljára, hogy ügyetlen legyek? 
Mikor mondtam utoljára magamnak azt, hogy nem baj, holnap jobban fog menni? 

Másokat nap mint nap elkényeztetünk a megbocsátás ajándékával. Elnézzük hiányosságaikat, támogatjuk azok pótlását, nem emelünk szót a mulasztások miatt. Mégis, mikor lettünk saját magunk legádázabb kritikusai? 
Mióta gondoljuk azt, hogy nem hibázhatunk? 

Azt hiszem, néha elfelejtjük újraértékelni magunkat. Foggal körömmel ragaszkodunk egy olyan énünkhöz, aminek valójában már semmi köze hozzánk.
Amikor nem fogadjuk el az idő múlását, ami a bőrünkön sétálva barázdákat hagy maga után.
Amikor nem tudjuk élvezni a pillanatot, mert régen nem ezek az élmények jelentették a boldogságot. 
Amikor nem boldogítanak kapcsolataink, mert már nem olyanok, mint a legelején. 

Valahogy kívül rekedtél mindenen - szóltak a meditáció nyugtató szavai. Beleborzongtam, mekkora ajándék is, ha csak egy-egy pillanatra is kívül tudsz rekedni mindenen, főleg magadon.

Ha csak egyszer is, de meglátod azt az embert, aki talán kicsit elhasználtabb testtel, de ugyanolyan tüzes lélekkel hajt edzés közben. Aki még a kedvét szegő tapasztalatai ellenére is bízik az emberekben és keresi az igazit. Aki teendői alatt roskadozva, ha lassan is, de viszi előre családja életét. Aki te vagy, most. Nem az öt évvel ezelőtti testedben, nem egy másik kapcsolatban, nem egy könnyebb helyzetben. 

Itt és most. Minden rendben van. Nem annak ellenére, hogy nem megy a faállás, hanem épp azért.