Újra átélni és előre elképzelni a negatív eseményeket. Mennyire fájdalmas és mégoly felesleges tevékenység. Hogyan élhetnénk a pillanatnak, ha agyunk folyamatosan a két másik idősík között hintázik? Szétaprózzuk az érzelmi és szellemi kapacitásunkat a múlt és a jövő között, megfeledkezvén arról, az elménk ott van a legjobb helyen, ahol a talpunk. Itt, most. 

Milyen különös, hogy ugyanarra az érzésre két kifejezésünk is van. A múlton tépelődünk, a jövő miatt pedig aggódunk. Nem azt mondom persze, hogy agyatlanul, megkérdőjelezhetetlen vigyorral a fejünkön mondjunk le a múlt értékeléséről és a jövő megtervezéséről. Csak azt javaslom, éljük meg ezt a pillanatot is. 

Mindjárt javaslok is egy módszert, amivel emlékeztethetjük magunkat, hogy ne kalandozzon el a figyelmünk a jelenről.

Szabad fordításban jelen-időnek neveztem el az angol mindfulness bell után. Válassz ki egy mindennapi eseményt, jelenséget, fogalmat, mint például a víz csobogásának hangja vagy a sárga szín. Lehet ez akár egy stoptábla, vagy az érzés, ahogy megnyújtózol a hosszas ücsörgés után, amit ha érzel, meglátsz, vagy meghallasz, arra gondolsz: itt és most vagyok jó helyen. Legyen ez a te saját jelzésed. Tudatosan érzékeled a körülötted lévő világot és elengeded az aggódást és a tépelődést is. Egyszerűen csak jelen vagy.

Hiszen minden nappal, perccel, érzéssel, gondolattal kapcsolatban egy dolog biztos: elmúlik.

Ezzel a tudattal azonban ne az elmúlással járó megkönnyebbülést várjuk, ne összeszorított foggal és ököllel akarjuk kibírni a pillanatot. Ne görcsölve számoljuk vissza a perceket, órákat, amik hátravannak egy nehéz napból vagy egy hosszú éjszakából. Mert nem túlélni kell, hanem megélni. 

Minden nap megismételhetetlen és ezt egy gyereken láthatjuk a legjobban, aki soha többé nem lesz újszülött, sőt, hétről hétre mintha egy másik kis ember lenne. Soha nem térnek vissza azok a még nem szándékos, de imádnivaló mosolyok, ahogy az első gügyögéseket sem hallhatjuk sokáig. Nem ismételhetjük meg az első lépéseit és szavait, de még egy ugyanolyan átsírt éjszakánk sem lesz soha, mint a mai. 

Minden nap egyszeri ajándék, mert holnap már sem ő, sem mi nem leszünk ugyanazok. Szeressük a mai önmagunkat is.