Multitasking, milyen szép szó, de vajon mi a magyar megfelelője? Talán a figyelemmegosztás nagyjából leírja a jelenséget, ha nem is pontosan, hiszen a multitasking esetében nem csak többfelé figyelünk, hanem több dolgot csinálunk egyszerre. És miért is jó ez? A Stanford egyetem kutatói kimutatták: nem jó. 

Napjainkban évtizedes nézetek dőlnek meg agyunk és lelkünk működéséről. Sokáig tartotta magát az a tévhit például, hogy a nők könnyebben tudnak egyszerre többfelé figyelni, több dolgot csinálni. Mára bebizonyították, hogy az agyunk nem képes erre, csupán nagy sebességgel ingázik a feladatok között, ami igencsak kimeríti, így ahelyett, hogy a "megosztás" fejlődést eredményezne, egyenesen árt nekünk. Nem multitasking tehát, hanem kapkodás?

Az edzéseim során saját bőrömön tanultam meg, milyen fájdalmas tud lenni, amikor nem figyel oda az ember arra, amit csinál. Egy időben hajnalban bejártam a terembe egy edzőtársammal, aki az ütéseimet, rúgásaimat segített csiszolgatni, hiszen köztudott, hogy az ember sohasem tud tökéletesen ütni. A partnerem rendkívül tapasztalt harcos és jó edző volt, és életre szóló leckét kaptam tőle azon a napon. Épp kesztyűztünk az edzés végén, laza ütésváltásokkal gyakoroltuk a tanultakat, miközben én végig csacsogtam (fogvédővel a számban, reggel hatkor azért ez elég nagy kihívás volt, de megugrottam). Igazán oda sem figyelve ecseteltem éppen olyan jelentéktelen dolgokat, hogy pl. én leginkább a nyakamra vigyázok harc közben és különben is...blablabla. 

Aztán a következő pillanatban a sarokban ülve találtam magam. Partnerem, bebizonyítandó, hogy van ott más is a nyakon kívül, amire illik figyelni, egy jól irányzott, óvatos, de rendkívül erős rúgással a több méterre lévő sarokba küldött. A cipője orrát ma is a gyomorszájamban érzem, és megtanultam odafigyelni.

Valószínűleg mindenkinek akad egy ilyen története, és talán az enyémre is mondhatjuk, hogy egyszerűen ügyetlen és szétszórt voltam. De nekem több tudatosságot adott. És hát miért kellene megvárni, hogy a nagy baklövéseiből tanuljon az ember, ha az apróbb hibákból is lehet?

Szívesen olvasom a fentihez hasonló kutatási eredményeket, hiszen egyre inkább beigazolódik, hogy egyszerűségre van szükségünk. Kézzelfogható, kiszámítható és emberi léptékű életre és gondolkodásra. Nem kapkodva élt hétköznapokra és túlzsúfolt hétvégékre, hiszen ha több dologra figyelünk egyszerre, igazából semmit sem csinálunk. Hiszem, hogy létjogosultsága van a minimalizmusnak és tudatos jelenlétnek az agyunkban és a lelkünkben is. Próbáljuk ki: csináljunk ma csak egy dolgot teljes odafigyeléssel, legyen az a legunalmasabb munka, vagy tevékenység és figyeljük meg, milyen elégedettek leszünk.