Hát ez a nő nem normális! Ez a gondolat futott át az agyamon, amikor egy pilatesvideón hasizomgyakorlatokat végző edző, Jenn mozdulatait próbáltam követni. Nem mondom, fájt. Jenn a képernyőn látszólag játszi könnyedséggel emelgette kidolgozott lábait, immár többszázadjára. Majdnem feladtam.
Aztán egyszercsak már az ő mosolya sem volt őszinte és remegő hangon közölte, hogy szörnyen ég a hasizma és már minden baja van, de kibírjuk.
Egy pillanat alatt rájöttem, mit csinálok rosszul. Nem akartam elfogadni, hogy fáj, nehezen megy. Nem akartam bevallani magamnak, hogy szenvedek egy egyszerű hasizomgyakorlattól. De amint átkapcsoltam az agyam “fáj, de kibírjuk” üzemmódra, valahogy egyből könnyebben ment. Végigcsináltuk, Jenn és én.
Olcsó lecke volt, sajnos ilyenből van kevesebb az életben. Ha tudomásul vesszük, hogy igenis fájni fog, máris nyert ügyünk van. Ahogy az élet számos egyéb területén, itt sem az a kérdés, mennyit tudunk még elviselni, hanem hogy mennyit tudunk még beleadni.
Persze akár fel is adhatjuk. De a mi utunk más, mi befejezzük az utolsó ismétléseket is, akkor is, ha fáj. Ugye?
