Bevallom, nem mindig töretlen sikerrel, de a minimalizmus útját próbálom járni. Dolgozom azon, hogy az élet minden területén néhány kiválasztott, számomra értéket képviselő elv mentén rendezzem a dolgaimat. Mindenki mást tudna ide sorolni, néhány példa a sajátjaimból: az egészség és mozgás minden vetülete, értékes személyes kapcsolatok, tevékenységek, amiket szenvedéllyel űzök, fejlődés, tanulás, szeretetteljes pozitív hozzállás. Elképzelhetjük ezeket úgy is, mint iránymutató jelzéseket egy erdei túraútvonalon. Amíg a mindennapi cselekedeteim ezek mentén visznek, rendben van az életem. Azonban ebbe nem fér bele olyasmi, ami eltérít az ösvényemről. Ami nem ezen az úton visz, megzavar, elvonja a figyelmet, több energiát vesz el, mint amennyit érdemel, arra nincs szükségem.

Ezzel az áldozattal jár a minimalizmus. Kevés, de minőségi kapcsolat, tárgy, program. Ha mindig azon szoronganék, hogy talán másfelé is mehetnék, mást is csinálhatnék, csak boldogtalanságot teremtene. Talán számos elvesztegetett lehetőség, de cserébe végül egy teljes, boldog út a jutalom. A kevesebb több. 

A tavasz sokak számára az egyszerűsítéssel kapcsolatos fellélegzés élményét hozza. Azt, hogy a fizikailag és néha lelkileg is megterhelő tél után elengedhessük a felesleges dolgokat az életünkből. Hogy megújuljunk, megszépüljünk kívül és belül, és mint a kis élénkzöld hajtások a földből, előbújhasson belőlünk a boldogság.

Mire is gondolok és főleg hogyan? Lomtalanításra. Fizikaira és lelkire egyaránt. 

Egy arra alkalmas napon kezdjünk el szortírozni. Nem kell rögtön az egész házat és környéket rendbe tenni, a fokozatosság kulcsfontosságú. Kijelölünk egy szobát, egy helyiséget, vagy akár csak egy polcot, szekrényt. Sorra vesszük az ott található tárgyakat, és minden egyes dolognál feltesszük magunknak a következő két kérdést:

Szükségem van erre? Miért van ilyenem? 

Nem, ne keverjük össze a szükséget az vággyal. Nem attól van szükségünk valamire, mert a reklámok megteremtették az igényt rá. Valóban használjuk, szeretjük, hozzáad a környezetünkhoz és a jóllétünkhöz? Ha a válasz nem, nincs helye a polcon.

Akár csak egy ruhadarabnál is jó elgondolkozni a második kérdésen. Miért van ilyenem? Valóban szükségünk volt rá, vagy csak a fejünkben élt egy kép, egy esemény, egy helyzet, amibe beleképzelve magunkat, nélkülözhetetlennek láttuk ezt a tárgyat? Sikerült megvalósítani ezt a képet, vagy talán jobb is, hogy nem? Része-e ez életünknek, a személyiségünk ez a tárgy? Ha a válasz nem, mennie kell. 

Nem bonyolult ez, sőt, a folyamat végén felelmelő érzés azon gondolkozni, hogyan tudnánk segíteni az összegyűjtött, a mi életünkben már felesleges tárgyakkal másoknak, akiknek nagyobb szüksége van rá. 

Azonban a lomtalanítás ezzel nem ért véget. A következő szortírozási feladat eredményeként feleslegessé váló dolgokat nem tudjuk átadni másoknak és talán jobb is így. Ebben a körben a szükségtelen gondolatoktól szabadulunk meg. 

Mindannyiunknak van olyan gondolatmenete, problémája, szorongása vagy félelme, ami nap mint nap utat tör magának az elménkben. Talán egy régóta húzódó kibeszéletlen ellentét egy baráttal. Talán egy szakmai dilemma, vagy egy tanulással kapcsolatos aggodalom. Vagy egy mélyen húzódó párkapcsolati feszültség.

Tavasszal a természet új esélyt ad magának a megújulásra, kövessük hát a példáját! Olyannyira hasonló ez a mentális nagytakarítás a házunk körül végzett szortírozási munkához, hogy ugyanazt a két kérdést kell feltennünk a megjelenő negatív gondolatok kapcsán: 

Szükségem van erre? Miért van ilyenem? 

Előrevisz az aggodalom, amit érzünk, vagy csak hátráltat? A mások sikerei kapcsán érzett féltékenység motiválóan hat ránk, vagy megbénít? Tanít még valamire az a fájdalom és megbántottság, amit olyan régóta őrizgetünk magunkban, vagy csak megkeseríti az életünket? Miért ragadt itt bennünk ez a megfosztottságérzés? 

Nem szabad elhinnünk, hogy az agyunk és szívünk olyan nyitott dobozok, amelyekbe az élet és más emberek kényük kedvük szerint dobálhatnak bele mindenféle gondolatot, érzést, jót és kellemetlent egyaránt. Jó esetben van rajtuk egy szűrő, amin csak az fér át, aminek mi is zöld utat adunk. Vagy esetleg megtartjuk néhány havonta, vagy legalább tavasszal azt a nagytakarítást, amelynek során kiderül, ki és mi tesz minket valóban boldoggá és mi az, amitől jobb rövid úton megszabadulni. A lelkünk az otthonunk, vigyázzunk rá. 

Felszabadító lomtalanítást kívánok!