Evés, utazás és edzés közben. Otthon, a munkahelyen, az utcán. Kivétel nélkül mindenhol megfigyelhető a jelenség, hogy az emberek nagy része képtelen megszabadulni az okostelefonjától akár csak egy percre is. 

Nemrég egy pláza étkezőrészlegén kellett találnom valami viszonylag egészséges ennivalót. Volt időm körülnézni, egyedül ültem, élvezve a fárasztó munkanap utáni zsibbasztó nyugalmat, ami a nyüzsgő tömeg ellenére megszállt. Amit azonnal észrevettem, hogy aligha tudnék egy embernek is a szemébe nézni. Lehajtott fejjel, fél kézzel bravúrosan vacsorázva, az ételre ügyet sem vetve evő, ijesztő tömeg vett körül. Túlzás nélkül állítom, hogy kivétel nélkül mindegyikük a telefonját bűvölte. Akkor is ha nem egyedül volt. 

Nem tudtam megállni, hogy ne gondolkozzam el: vajon ezek az emberek mennyit tudhatnak egymásról? Egész nap kapcsolatban vannak másokkal, de vajon hány kedves szót szólhatnak a közvetlen környezetükhöz? Képesek-e még megélni a hétköznapok értékes pillanatait, anélkül, hogy a kamerán keresztül szemlélnék azokat? Vajon ma már csak HD minőségű digitális fotók jelezhetik a szép emlékeinket?

Attól tartok elfelejtünk valami igazán fontosat. Az evolúció éveztedek alatt formálta tökéletesre az emberi testet. Ebben a csodálatos rendszerben pedig mindennek megvan a funkciója.

A tested arra lett kitalálva, hogy emelt fővel járj. Mások szemébe nézve mosolyogj, kimondva az őszinte jóindulatú gondolatokat, büszkén farkasszemet nézz, csókot adj, csillagokat fürkéssz. Hogy egyenes háttal legyél jelen saját életed minden percében. 

Nem pedig arra, hogy kitekert testhelyzetben, egy darab műanyagra rágörcsölt ujjakkal sunnyogj el az élet íve alatt, magadon kívül mindenki mást meggyőzve arról, mennyire boldog vagy.

Nézz fel végre és lásd a különbséget.